Ma 2018. július 16, hétfõ Valter napja van.
Ezen a napon történt:

A két bajai művész munkássága ezer szállal kötődik a ciszterekhez

2018. június 26.

Éber Sándor és id. Éber Sándor munkáiból nyílt tárlat szerdán Baján, a ciszter­ciek rendházában. A kiállítással kettős évfordulóra emlékeznek: 25 éve került vissza a rendház a rend tulajdonába, mely 875 éve telepedett le a Kárpát-medencében.

Két évforduló kapcsán nyílt egyéb jeles eseményekre is emlékeztető kiállítás a ciszterciek bajai rendházában. A ciszterciek letelepítése Magyarországon Éber Sándor és ifj. Éber Sándor művészetén keresztül című tárlat megnyitójára gyűltek össze a meghívottak.

 

Egykoron, 1879-től a ciszterciek működtették a III. Béla Gimnáziumot, az Éber család ezer szállal kötődött a rendhez. Id. Éber Sándor festette meg az intézményben látható tíz méter széles freskót, ami jelenleg is a tornatermet díszíti.

 

A rendház huszonöt éve, 1992 márciusában került vissza a rend tulajdonába, az utóbbi időszakban pedig – közel másfél év alatt – 125 millió forintból újult meg.

 

A ciszterekcienek komoly szerepük van az oktatásban, a lelki élet nevelésében. A rend magyarországi történetének egyik legjelentősebb eseményét ábrázolja id. Éber Sándor freskója. A ciszterciek generális apátja és néhány szerzetes társa 1183-ban látogatást tett III. Béla királynál. Az apát és a király közötti eszmecsere eredményes volt, és a monostorok olyan kiváltságokat élvezhettek, amelyeket Franciaországban is, ez segítette a rend elterjedését.

 

Monumentális faliképek:

 

Id. Éber Sándor 1902-ben fia­tal rajztanárként telepedett le Baján, családja sokoldalú kulturális tevékenysége elválaszthatatlan a város művészet- és művelődéstörténetétől.

 

A tanítóképzőben húsz évet tanított, emellett monumentális faliképeket készített a városban és térségében. Összesen huszonkét templom, iskola falát díszítette faliképeivel, ezek mellett számtalan egyéb alkotása is fennmaradt.

 

Ifj. Éber Sándor harmincnyolc éven át tanított a gimnáziumban, az építőipari technikumban és a tanítóképzőben. Édesapja hatására számos intézmény falát gazdagította alkotásaival, több esetben restaurálta édesapja munkáit. A tárlaton ciszter papokról készített karikatúrasorozata is megtekinthető.

 

forrás: baon.hu