Ma 2018. november 17, szombat Hortenzia, Gergõ napja van.
Ezen a napon történt:

Ez már a sokadik elrontott generáció #1

2018. június 25.

Vélemény a fiatalokról szóló sztereotípiákról egy fiataltól.

 

Az ember rendkívüli módon szeret és képes a sztereotipizálni. Ahogyan, ha egy futballista kihagyja a tizenegyest egy döntőben, onnantól ezzel kapcsolatban fogják emlegetni, és senkit nem fog érdekelni, hogy egyébként hányszor berúgta a labdát a hálóba. Mert egy rossz döntés, egy rossz tett, egy hiba, és az marad meg az ember fejében. Ezzel csak egy a baj: az általánosítás sehová sem vezet. Csak és kizárólag gyűlöletet szül. És az kinek jó?

 

Márpedig én vallom, hogy az afféle közhelyek, hogy „ezek a mai fiatalok nem tudnak dolgozni”, vagy „ezek nem is akarnak dolgozni”, és „mit képzelnek ezek magukról, hogy...”, semmire sem jók, és hülyeségek.

 

Mert egy fiatalnak – legyen az az ötvenes években, vagy ma – elsődleges célja, hogy egzisztenciát teremtsen magának. De kérdem én, hogy képes egy bátaszéki fiatal erre, miközben a szekszárdi gyárakban az átlagos fizetési kínálat százezer forint? Tegyük fel: van egy teljesen független, önálló fiatalember, aki felköltözik Szekszárdra, mert ott talált állást egy gyárban. A százezer forintjából negyven-ötvenezer elmegy az albérletre, merthogy ennyi az általános bérleti díja egy nem extrás, lakható, szoci panelnek. A fizetése fele már meg sincs, amint megkapja, és még nem evett, fizetett rezsit. Ebből nem a jövőbetekintés következik, hanem a vegetálás. De legalább dolgozik, nem?

 

Én, 22 évesen, friss diplomával a kezemben ülök itt és félig tanácstalanul figyelem az eseményeket. Ahogyan bizonyosan vannak olyan friss asztalosok, hegesztők, ácsok is, akik hasonlóképp tesznek. Mert egyikünk sem azért tanult kettő-három-négy-öt évet, hogy utána beálljon egy szalag mellé. Mert, ha ez lett volna a cél, nem fordítottunk volna annyi időt és energiát a tanulmányainkba, és most, friss szakmával nem kéne vakaróznunk, 20-22 évesen, hogy na, most mi legyen?

 

De azért becsmérelni bárkit is, mert nem hajlandó szemen köpni magát és az elmúlt éveit, irdatlan nagy baromság. Aki eladónak tanult negyven évvel ezelőtt, sem feltétlenül állt volna be talicskát tologatni, nem? Azért, mert én még játszottam kavicsokkal, csúzlival, nem vagyok különb annál, aki most egy tableten futtatott programmal játszik. Azért, mert én a magam idejében, miután kikerültem az iskolából, rögtön találtam munkát, nem vagyok különb, mint az, aki keresgél, és nem ugrik bele az első kútba. Mert a világ megváltozott: már nincs annyi lehetőség, hogy az ember válogasson – hogy az egyikből ki, a másikba már féllábbal be. És nyilván: egy fiatal, akinek van jövőképe, szeretne valamit csinálni, hiszen azért tanult, nem fog beállni rögtön egy gyárba, vagy közmunkásnak.

 

De azért azt is látni kell, hogy sokunk nem, nem tud dolgozni, csupán nem volt még elég ideje. Mert az, hogy valaki a húsz-harminc éves tapasztalattal a háta mögött sokkal hatékonyabban meg tudja oldani a munkáját, nem lehet kérdés. De nekünk nem volt még időnk rá, hogy megtanuljuk ezeket. És persze: amíg mi betanulunk, nektek többet kell vállalni, de aztán helyre áll a rend.

Azért érzem bántónak és primitívnek az efféle közhelyeket, mert én, a saját kis ingóságomat a saját munkámmal és – természetesen – némi segítséggel hoztam össze. És nem sokról beszélünk: egy rozoga kis autó, egy korrekt számítógép és egy használható telefon. Ennyim van – ez alig éri el a kétszázezer forintot. De ezért én tejporos zsákokat pakoltam, talicskát toltam, maltert kevertem, lapátoltam, iratokat pakoltam, közmunkát végeztem. És mindegyik nehezen indult – de belejöttem. És ez a lényeg.

 

Szóval kedves idősebb generáció, legyetek oly kedvesek, és vagy hagyjatok minket a sztereotip közhelyeitekkel, vagy talán inkább segítsetek és legyetek türelmesek. Ti sem tudtatok mindent elsőre. Mi sem lehetünk rögtön tökéletesek.

 

 

-fd-