Ma 2018. május 26, szombat Fülöp napja van.
Ezen a napon történt:

Száznegyven diák írta a feladatokat matekból.

2018. március 12.

A bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány a Bolyai János Matematikai Társulat Tolna megyei tagozatával együttműködve március 9-én, pénteken rendezte meg a XXIX. Bátaszéki Matematikaverseny döntőjét.

Ennek előzménye, hogy a múlt év szeptember elején meghirdették az országos versenyt az általános iskolák 3–8. osztályos tanulói, valamint a velük azonos korú gimnazisták részére. Az ország 13 megyéjéből valamint a fővárosból 84 iskola közel 800 tanulója, míg a határon túlról 16 iskola közel 250 tanulója írta meg az első forduló dolgozatát még október 17-én. A második (területi) fordulóba a legalább 40 százalékos teljesítményt elért tanulók kerülhettek. Így idén január 15-én 51 helyszínen (határon innen és túl) közel 600 tanuló vett részt a második fordulóban. A II. fordulóban nyújtott teljesítménye alapján 46 iskolából 140 tanuló kapott meghívást a döntőbe a hat évfolyamból. 
 
A döntő eredményei korcsoportonként: 3. osztályból 12-en jutottak a döntőbe, a legtöbb pontot (50), Kis Ágoston pécsi diák érte el, a legjobb megyei versenyző pedig 25 ponttal a bátaszéki Mattenheim Liza lett. A 4. osztályból 18-an jutottak a döntőbe, a legmagasabb pontot Veres Dorottya (Budapest) kapta, megyei nem jutott be ebbe a csoportba. Az 5. osztályosok közül 30-an versenyeztek, a legtöbb pontot (47),  a fővárosi Czanik Pál kapta, a legjobb megyei diák 35 ponttal a dombóvári Lakatos Lukács lett, illetve Mattenheim Janka 22 ponttal. A 6. osztályosok közül szintén 30-an jutottak a döntőbe, a legjobb eredményt 48 ponttal Op Den Kelder Ábel érte el, ebben a csoportban sem volt megyei versenyző. A 7. osztályosok közül 25-en versenyeztek a döntőben, a legtöbb pontot (49) Kercsó-Molnár Anita budapesti diák érte el, a legjobb megyei a bonyhádi Szanyi Attila lett 39 ponttal. A 8. osztályosok közül 23-an jutottak a döntőbe, a legtöbb pontot (50-et) Farkas Izabella Fruzsina budapesti diák érte el. Megyei versenyző ebben a kategóriában nem volt.
 
Károly Károly alapítványi elnök elmondta, a bátaszéki versennyel kapcsolatos feladatokat a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó alapítvány végzi, immár 27 éve.
 

Teljes eredménylista: 

 
 
 
 
 
forrás: teol.hu, bataszke.hu