Ma 2018. október 17, szerda Hedvig napja van.
Ezen a napon történt:

875 éves Bátaszék?

2017. május 05.

Városunkban több helyen is olvasható: 875 éves Bátaszék.

Sümegi József 1997-ben megjelent kitűnő munkájának (Bátaszék és környéke a középkorban) 120. oldalán az alábbiakat írja: „Amit a közvetett bizonyítékok alapján sejtettünk, 1995 nyarán be is bizonyosodott, ui. a cikádori monostor feltárása közben az északi mellékhajó keleti részén felszínre került Szék falu temetőjének egy része néhány sírral, mely korábbi az apátságnál, hiszen a monostor építésekor az északi mellékhajó falát ráépítették a sírokra.

Bebizonyosodott tehát az, amit a névanyag és a földrajzi helyzet alapján eddig is sejtettünk, hogy a ciszterciek megérkezésekor Szék falu már létezett.”

Vagyis nem Bátaszék 875 éves, hanem a ciszterci apátság. Hogy Bátaszék milyen idős, nem lehet tudni, egy biztos, 875 évnél régebbi település.

Jordán Krisztián